Kedves Tagtársak! Tisztelt Gyűjtőtársak!
A Magyar Numizmatikai Társulat
JÓTÉKONYSÁGI ÁRVERÉST rendez.
A Társulat székhelyének és a numizmatikai szakkönyvtárának fenntartása jóval túllépi a tagdíjak által biztosított keretet. A különbözet egy részét idáig a Magyar Tudományos Akadémia éves támogatásából finanszíroztuk. Ez azonban idén az egyharmadára csökkent. A kieső támogatás pótlására, folyamatosan próbálunk
pályázatokat igénybe venni, azonban működési költségekre csak igen csekély számú pályázat lát napvilágot, és az eddig elnyert összegek nem elegendőek.
Ennek következtében a Társulat még meglévő vagyona évről-évre csökken, a Társulat egyedülálló numizmatikai szakkönyvtárának fenntartása és tudományos szakfolyóiratának, a Numizmatikai Közlönynek a megjelentetése is veszélybe kerülhet.
Mivel a tagdíjak emelését a vezetőség el akarja kerülni, ezért a helyzetre való tekintettel a Társulat jótékonysági árverést tervez, amelyhez szeretnénk megnyerni a Társulat tagjain kívül a hazai éremgyűjtő társadalom egészét. Az árverésre 2024 őszén kerülne sor. Az árverésre felajánlott anyag átadására a mai naptól nyitvatartási időben (hétfő, kedd, szerda: 9 és 15 óra között) a Magyar Numizmatikai Társulat Csepreghy utcai székhelyén nyílik lehetőség. Az anyagleadás határideje: 2024. szeptember 18. (Itt szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy augusztusban a Társulat zárva tart!) Hozzájárulásuk esetén a felajánlók nevét közzétesszük a Numizmatikai Közlönyben, valamint internetes honlapunkon, ezzel is kifejezve köszönetünket a magyar numizmatika érdekében nyújtott segítségükért.
Kérünk minden gyűjtőt, hogy járuljon hozzá az árverés kínálatához!
Budapest, 2024. július 1.
Üdvözlettel,
Dr. Pallos Lajos elnök
Dr. Vida István főtitkár
H-1085 Budapest, Csepreghy u. 4. fsz. 2.
/: (36-1) 327-0704; (+36) 30-951-0830; : H-1445 Budapest, Pf. 282.
E-mail: mnt@numizmatika.org, Honlap: www.numizmatika.org.
Adószám: 19007720-1-42