IN MEMORIAM BALOGH ENDRE
Székesfehérvár, 1938. augusztus 21. – Székesfehérvár, 2025. február 26.
Újra gyászolnak a székesfehérvári éremgyűjtők. Mély megrendüléssel fogadtuk a hírt, hogy életének 87. évében elveszítettük kedves barátunkat, Balogh Endre gyűjtőtársat (tsz.: 1762).
Ifjúkorában lakatos szakmáját üzemmérnöki végzettséggel egészítette ki. A város legnagyobb építőipari vállalatánál töltött néhány év után folytatta a szinte legendás családi hagyományokat, amikor rugógyártó kisiparossá lett. Ezen munkájára méltán rendkívül büszke volt.
Életét a szakma szeretete és a hagyományok tisztelete határozta meg. Ennek keretében vett részt a Székesfehérvári Ipartestület újjáalakításában, aktívan tevékenykedett annak életében. Hosszú évekig ő töltötte be az elnöki tisztséget. Vezetésével újították fel a székesfehérvári Rác utcai védett műemléki együttesben az egyik épületet, illetve hozták létre és őrizték a testület muzeális értékű gyűjteményét.
1972-ben lett tagja a MÉE Fejér Megyei Alba Regia Szervezetének, attól kezdve segítette annak minden tevékenységét. Több cikluson keresztül ő volt a jelölőbizottság elnöke. Ezt a feladatát is a rá jellemző mérnöki alapossággal, egyúttal nagy empátiával látta el.
Az 1986. év előtti időszak eseményeit a különböző aktualitásokra utaló érmek kiadása jellemezte. Az 1986-ban tartott közgyűlés határozta el Balogh Endre gyűjtőtársunk javaslatára, – tekintettel Székesfehérvár koronázó városi rangjára – hogy adjunk ki érmeket királyaink emlékezetére, a későbbiekben a „Székesfehérváron koronázott, eltemetett királyok” elnevezést kapta.
Az 1987-2001 között zajlott nagysikerű éremsorozatunk megjelentetése, mely ezt követően „Királysor” néven 2011-ig teljesült be.
Szervezetünk részéről a „Széchényi Ferenc jutalomérem” bronz fokozatával 1996-ban és 2011-ben, az „Ereky Alfonz kitüntető érmünk” ezüst fokozatával háromszor (1995, 2001, 2014) ismertük el kiemelkedő munkáját.
2013-ban Nagykanizsán, a MÉE XLIII. Vándorgyűlésén vehette át a „Széchényi Ferenc jutalomérem” ezüst III. fokozatát.
Hosszan tartó, méltósággal viselt betegség után 2025. február 26-án hunyt el. Jellegzetes szálfatermetére és szakmai, emberi elkötelezettségére utalva: „kidőlt az öreg tölgy”.
- március 11-én a székesfehérvári Csutora temetőben helyezték örök nyugalomra családtagok, barátok és tisztelők népes körében. Egykori ötlete nyomán a helyi szervezetünk tevékenysége felértékelődött, elismertsége országosan más dimenzióba került, ezért méltán volt olvasható a koszorúszalagján: „Hálás köszönettel búcsúznak gyűjtőtársaid”.
Kedves Bandi, nyugodj békében!
Székesfehérvár, 2025. március 12.